Életek vándora

A főnök! (esettanulmány)

    Reinkarnációs terapeutaképzés
Egy fiatal húszas éveinek végén járó hölgy keresett meg azzal a problémájával, hogy most már tarthatatlan a helyzete a főnökével. Eleinte még csak – csak hagyján volt ez a szituáció, de most már nem bírja tovább. Nem tudja megoldani és mire vélni sem a kialakult helyzetet. Úgy érzi a férfi nem bántja, de ő mégis, mélységes dühöt és haragot érez iránta, és az az érzés állandóan fojtogatja. Ez már fizikai tünetben is jelentkezett folyamatosan krákogott, és köhögött. Azt is furcsállta, hogy ez a tünet mindig csak a munkahelyén, vagy a főnöke közvetlen környezetében jön elő. Elbeszélése alapján ez a helyzet nagyon megrémítette. Egyrészt a testi tünet miatt, mert volt kivizsgáláson is és nem allergiás, nem beteg, másrészt mert soha senkivel nem volt még ilyen ellenséges. Hiába normális vele a főnöke, sőt olykor úgy érzi mintha másfajta érzelmeket is táplálna irányába a férfi. Ő azonban alapból agresszívan válaszol. Már a kollégáinak is feltűnt, és kérdezték is hogy mi a baja a feljebbvalójával. Az egyik kolleganője figyelmeztette, hogy próbáljon a hozzá állásán változtatni, mert nagyon látszik ez az ellenséges viselkedés. Úgy érzi, ha ez a helyzet így folytatódik tovább, elveszíti a munkahelyét. Egyre gyűlt benne a harag és a düh a főnökével szemben és ez az érzés egyre kezelhetetlenebb volt számára.
Az utazás rendben zajlott és egy 1600 évekbe ment vissza „Az életek vándora”. Londonban élt a Temze mellett. Középosztálybeli fiatal húszas évei elején járó nő volt, nem szegény és nem is gazdag. Udvarolt neki egy fiatalember, aki jóravaló volt, kedves is, nem volt ellenszenves számára, de nem is volt belé szerelmes. Több mint négy évig voltak jegyesek, és már az esküvő napját is kitűzték. Egyik alkalommal azonban, találkozott egy másik fiatalemberrel, aki iránt olthatatlan szerelemre gyúlt. A szerelem kölcsönös volt. A lány nem akarta megbántani vőlegényét, azzal, hogy elmondja, mást szeret, de elválni sem tudott szíve választottjától. Elkeseredésében megbeszélték a fiatalemberrel, hogy megszöknek. A Temze partjára beszélték meg a találkozót, éjjel 23 órára. Azonban a másik fiatalember megtudta ezt, és azonnal a folyóhoz sietett. A lány még nem volt a találkahelyen, csak a szíve választottja. A két ifjú összeverekedett, és a dulakodás hevében, a lány szerelme belesett a folyóba. Sajnos nem tudtak rajta segíteni, a férfi halálát lelte a jeges vízben. A fiatal nő akkori jegyesében a főnökét vélte felismerni. Az utazás során, és a lezárás és feloldás folyamatában kiderült, hogy nem tudta megbocsájtani ennek az embernek azt, hogy szerelme meghalt. Akkori életéből hozta át a dühöt, és hordozta magában és jelenében ezért haragudott, és volt dühös a főnökére! A reinkarnációs utazás végén, és a feloldás után, elmondta a fiatal nő, hogy megkönnyebbült, mintha mászás súly esett volna le a válláról. Nem érzi már ezt a negatív érzést főnöke iránt, mintha kettévágták volna benne ezt az érzést. Sikerült neki megbocsájtania! Hetek múlva visszajelzett, és elmondta, hogy rendeződött a kapcsolata a főnökével, és nagyon jól érzi magát a munkahelyén, és a köhögési rohamai is megszűntek.
www.eletekvandora.com
Nánási Andrea

EGYÉNI TERÁPIA

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!