18 év alatti gyermeket nem utaztatunk, csak erős indokkal, és szülő kimondott írásos kérésre, és szülői felügyelet mellett. Egy 17 éves ifjú felnőttet utaztattam, hívjuk most őt itt Treninek, aki folyamatosan önmarcangoló magatartást tanúsított, ami önmagában véve nem is kellene jelentős problémának lennie, ugyanis ennek a korcsoportnak lélektanilag sajátossága az ilyen fajta érzés, viselkedés. Azonban ez az átlagosnál jóval intenzívebben mutatkozott és nyilvánult meg, hogy a környezetében lévő embereket valamilyen baleset, kár, sérelem, érte, azért is magát tette felelőssé, örökös félelemben élt azért, hogy nehogy ártson másoknak. Egyre magányosabbá vált, nem mert érintkezni embertársaival, pánik betegség jeleit mutatta. Az utazás kezdete mindig hasonló módon zajlik a nagy átlagot figyelembe véve.
Ebben az esetben is az általam szokott módon vezettem be az életek vándorát a reinkarnációs utazásba. Mint terapeuta tulajdonképpen „látjuk az utazó „filmjét” ezt lehet szó szerint értelmezni, olyan mintha a szemünk előtt peregnének le, és mintha részesei lennék az eseménynek.
Illetve a terápia során, minden mozdulat, szemrebbenés, gesztus, mosoly, (szem összehúzódás, stb.) a beszéd tempója, hangsúly, hangszíne stb. segíti a terapeutát abban, hogy nyomon kövesse az eseményeket. Treni szépen haladt a bevezető szakaszban, mely az ellazulást szolgálja. Így volt okom azt feltételezni, hogy az utazás jól halad. Aztán hamarosan el is érkeztünk az utazás aktív szakaszához, ahol az „ életek vándora” el kezdi feleleveníteni az előző élet tartalmakat. Erre azonban nem került sor, valahol vagy valamiért megakadt benne a folyamat. Mint terapeuta érzékeltem a történetet, mint ahogyan azt is, hogy az események ugyan elindultak, csak a páciens nem szerette volna ezt megosztani velünk. (Az édesanya is jelen volt az utazáson). Miután különböző feloldó, és megoldó feladatokat végeztünk, hogy Treni fel tudja dolgozni az eseményeket, az aznapi reinkarnációs utazást lezártam.
Minden utazás után sor kerül egy beszélgetésre, melyben az adott tapasztalatokat megbeszéljük. Elmesélte, hogy látta előző életében SZSZ tisztkén élt és, hogy éppen egy gázkamra előtt állt, ezzel szembesült, amikor megérkezett előző életébe. Önmaga akkori leírása és az egész történet igen részlet gazdag volt. Elmondása szerint nem szerette volna végig nézni ezt a történetet. Jelen életére nézve levonta önmagának a konzekvenciát, azaz azért aggódik, hogy még egyszer ne tegyen ilyet embertársaival. Több alkalommal találkoztunk, még ez után az utazás után. Sikerült Treninek megértenie ennek az életnek az üzenetét, ahogyan ő fogalmazott, hogy „vigyázzunk embertársainkra legjobb tudásunk szerint, és ne ártsunk nekik”, de a múlt életben történt események miatt, jelen életünkben nem büntethetjük magunkat örökké. Dolgunk az, hogy vonjuk le a következtetést, és építsük be a tanulságokat a jelenünkbe. Treni évek múlva visszajött hozzám, és elmondta, hogy elfogadni ezt a tényt nagyon nehéz, és nap mint nap szembesül vele. Azonban sikerül ezt a szorongató terhet kézben tartania. Úgy gondolta, hogy valamilyen módon kompenzálni szeretné az akkori élete cselekedetit ezért úgy döntött, hogy szociális munkás hívatást választja, így úgy érzi, hogy valamilyen módon „javítja” előző élet béli hibáját.
Nánási Andrea
www.eletekvandora.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: